Népújság hirdetés

Muravidék     

 Muraszentmártonnál húzodott a Borostyánkő-út a római korban. A népvándorláskor zavaros századjaiban több különböző nép fordult meg a térségben, végül az avarok és szlávok telepedtek meg a Kárpát-medencében. A vidék a Pribina alsó-pannóniai fejedelemségéhez tartozott, akinek a mai Zalaváron volt a székhelye. A honfoglalás után és az Árpád-korban a terület egésze az Őrség gyepűelvét képezte, s ritkán lakott lehetett.

A területen a 11. században már említenek szláv lakosságot, akik sclavus néven fordulnak elő latin nyelvű forrásokban. Ekkoriban magyar megnevezésük a tót volt. A németek nevezték a szlávokat windisch-nek, vagy wendisch-nek, amiből kialakult a magyarban a vend név, de ez a 18. századnál előbb nem tűnik fel a muramenti szlovénok vonatkozásában.

A 14–15. században a vidék jelentős fejlődésnek indult, ami a történelmi Zala vármegye legfontosabb főúri családjának, az alsólendvai Bánffy családnak is köszönhető, akiknek Lendva (akkori nevén Alsólindva) vára volt a központjuk. A család még I. (Nagy) Lajostól nyert Lindván vásártartási jogot. A 16. században a térségben Nagykanizsa mellett Lendva volt a legjelentősebb település.

Mátyás király 1479-ben jelentős kiváltságokkal ruházta fel Muraszombatot, 1481-ben pedig az alsólendvai uradalom falvai, főleg a szlovén falvak, adómentességet nyertek a királytól. A terület neve ekkortájt Tótság volt, név a győri püspökségtől származik, amely a Felsőlendva és Muraszombat között fekvő szlovén plébániákat egy ilyen nevű esperességbe fogta össze. Ez az esperesség 1777-ig állt fenn.

A reformáció gyökerei a német határ közelsége miatt már az 1530-as években sarjadni kezdtek. A terület magyar birtokosai terjesztették a protestantizmust a Cuius regio eius religio (Akié a föld, azé a vallás) elv alapján, így a muravidéki szlovén jobbágyok javarésze protestáns lett. A két felekezet (lutheránus és a kálvinista között ellentétek robbantak ki, mely vallási harcból a lutheránusok kerültek ki győztesen az 1650-es években.

A törökök és szerbek néhány éven belül fegyveres támadások útján az egész Mura és Rába között fekvő területet meghódolásra kényszerítették, a lakosság így kettősadózás alá került (egyszerre fizettek a töröknek és a Habsburg uralkodónak). Ekkortájt indult meg a szlovénok első kivándorlási hulláma. 

A Rákóczi-szabadságharc idején a Tótság jobbágyai a kurucok mellé. A szabadságharc végén tomboló pestisjárvány a Tótság akkori lakosságának mintegy 10-15%-át elvitte. 1732-ban nagyszabású katonai akció indult a protestáns közösségek felszámolására az Őrségben és a Tótságban: a császári és vármegyei katonaság erővel vette el a templomokat, a lakosokat a katolikus hitre való áttérésre kényszerítették. Sokan megint Somogyba menekültek.

A szombathelyi püspökség 1777-es megalapítása után, a protestantizmus további visszaszorítására érdekében erőteljesen támogatta a szlovénok kulturális és szellemi fejlődését. A püspökség egyházjogi fennhatósága felölelte Vas és Zala vármegyéket, így a Mura és Rába között élő szlovénok bizonyos fokig egyesülhettek. Ekkorra tehető a Vendvidék, mint földrajzi fogalom kialakulása és a 19. század elején tűnik fel a vend, mint megnevezés a magyar nyelvben a szlovénokra.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban a magyarországi szlovénok a honvédseregben harcoltak. A vidék lakossága ekkoriban úgy 40 ezer fő körül mozoghatott. Az asszimiláció fokozása érdekében az 1880-as évektől megalakul a Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület, mely állami támogatás mellett erőlteti a magyarosítást. A 19–20. század fordulóján Lendva és környéke ismét virágzásnak indult, főleg azért, mert a Stájerország és a magyar Alföld közötti árucsereforgalomban jelentős közvetítőszerepet töltött be a szarvasmarha-kereskedelemben, valamint a stájer és a karintiai vidékek könnyűipari cikkeinek kereskedelme révén is.

A háborús összeomlást követően megerősödött a szlovén elszakadási vágy Magyarországtól, mellyel a Károlyi-kormány kompromisszum útján próbált megegyezni. A Károlyi-kormány összeomlása keresztülhúzta az autonómia megadásának szándékát. A párizsi békekonferencia titkársága 1919. augusztus 1-jén hivatalosan értesítette a Szerb-Horvát-Szlovén Állam küldöttségét, hogy jóváhagyja a Vendvidék elfoglalását egy meghatározott vonalon, amelyet augusztus 8-án rendeletben rögzítettek. Augusztus 12-én a szerb-horvát szávai hadosztály bevonult a területre.

1929-től Muravidéket a maribori székhelyű Drávai bánsághoz csatolták, ahol a bánok és a melléjük rendelt állami szervek teljhatalmat gyakoroltak, így minden korábbi önkormányzatot felszámoltak, ezzel a Muravidék lehetősége a saját autonómiára lehetetlenné vált. A vidék a szlovén Szibéria gúnynevet kapta ebben az időben, ahová a belső-szlovén területekről való értelmiségiek és hivatalnokok inkább kényszerből mentek. A nagy gazdasági világválság a Muravidéket is súlyosan érintette, ám a krízist vidék viszonylag szerencsésen átvészelte.

A jugoszláviai németellenes fordulatot követően a Harmadik Birodalom lerohanta az országot; a Muravidéket előbb Wehrmacht csapatok szállták meg, majd átadták a helyüket a magyaroknak. A Muravidékből néhány, az északnyugati peremterületen fekvő, német lakosú falut a Harmadik Birodalomhoz csatoltak. A Vörös Hadsereg 1945. április 2-án vonult be a Muravidékre.

A Muravidék a vajdaságihoz hasonló nagy vérengzéseket elkerülte, viszont a lakosság arányához képest itt is jelentős számú civilt gyilkoltak meg a kommunisták a háborút követően. Az áldozatok zöme muravidéki szlovén volt.

A kommunista Jugoszlávia eleinte követte a sztálini irányvonalat, így a Muravidék, határmenti területként, egy satuba szorult, minek folytán Jugoszláviának eleinte Ausztriával is feszült viszonya volt. Tito 1948-as a keleti blokkkal szakítását követően a helyzet jelentős mértékben változott meg, Jugoszlávia a nyugat felé kezdett nyitni, míg Magyarországgal évekig tartó ellenségeskedés vette kezdetét.