Monorierdő.

Az i. sz. első évszázadokban rövid ideig az iráni eredetű szarmaták (282 után) telepedtek le a környéken.

A középkori Monor nagy valószínűséggel a mai város központjában, a könyvtár környékén lehetett. E vidék Árpád-kori települései a tatárjárás idején elpusztultak. Monor elnevezésének eredete még ma sem tisztázott, de a település neve a ma leginkább elfogadott elmélet szerint a török eredetű, „köd” jelentésű személynévből származik.

Monor (Monar) nevének első hiteles írásbeli említésével egy 1398. március 25-én kelt oklevélben találkozunk, amelyben Zsigmond király február 20-án kelt parancsára az ispánt beiktatja megyei birtokaiba. A település a török időkig lassan fejlődött. 

A több mint 150 éves török uralom Monort és környékét is sanyargatta. A település lakói volt földesuruknak, az egri káptalannak, illetve az egri várnak is adóztak és robotoltak, a kettős adózás is nehezítette életüket. A török hódoltság időszakában Monor többször elpusztult, illetve elnéptelenedett.

A török kiűzése után 1696-ban már újra lakott helyként említették Monort. Földesura hívására 1753-ban katolikus német telepesek érkeztek Monorra, akik 1757-ben kis templomot, majd 1764 körül téglaégetőt létesítettek, hogy téglából és kövekből készülhessenek az egyházi és földesúri épületek. A 18. században telepedtek meg a Monor környékén evangélikus vallású szlovákok.

A 18. század második felében Mária Terézia 1767-es úrbéri rendelete alapján Monoron is rendezték a tulajdoni viszonyokat és a földesúri kötelezettségeket. Monor urbáriuma 1770-ben készült el.

1813-ban nagyszabású falurendezés indult meg, amely a mai napig meghatározza a városközpont képét. 1847. szeptember 1-jén haladt át az első három vonat Monoron. Monor fejlődésében jelentős tényező volt, hogy 1848-tól évi 4 vásárt és hetenként két piacot tarthatott és ez napjainkig fennmaradt.

A 19. században Monoron is megkezdődött a modernizálódás, ezzel párhuzamosan népessége a háromszorosára növekedett. A 19. században már viszonylag fejlett kézműipar jellemezte a települést. A kiegyezés és az első világháború között jöttek létre Monor ipari létesítményei. 1905 után az újonnan kiparcellázott területekre jelentős számú fővárosi költözött ki, jellemző lett az ingázó életmód.

Monor az egykorú iratokon az 1870-es évektől városként és járási székhelyként szerepelt. Monoron 1912-ben kezdődött meg a villanyvilágítási hálózat kiépítése. 1944. november 12-én űzte ki német és magyar katonákat a Vörös Hadsereg Monorról. Budapest ostroma miatt sokáig szovjet katonai kórház és ellátó részleg működött itt.

Az 1950-es évektől kezdve Monor volt a központja a megye egyik legnagyobb állami gazdaságának, amely jelentős gabona- ill. cukorrépa-termesztést, sertés- és szarvasmarha-tenyésztést folytatott. A lakosság többsége továbbra is Budapesten dolgozott, de Monoron számottevő ipari tevékenység folyt. 

1970-ben elnyerte a nagyközségi rangot, majd az elmúlt rendszer utolsó évében, 1989. március 1-jén várossá avatták. Az 1960-as években kezdődött meg a városközpont átalakulása. 

2025. április 3.-ára épszavazást írtak ki Monorierdő településrész leválása és új község alakításának az ügyében. Monor a 21 ezer lakosú településből 18 ezer lakosú településsé vált. A köztársasági elnök 2005-ben hozott határozata alapján, Monor város Monorierdő elnevezésű településrésze, a 88/2005. (VI. 29.) KE határozat alapján, 2006. október 1-jétől, önálló községgé vált „Monorierdő” néven.