Hegyvidék hirdetés

A várhegy, vagy pontosabban Buda városa és a Budai-hegyek közötti, a hajdani Ördög-árok formálta völgyben a alakult ki a Krisztinaváros. A várhegy nyugati lábánál – a mai Vérmezőnél jóval nagyobb területen – a XVIII. században az ún. „Glacis”, a vár védelmi övezetéhez tartozó, és a vár katonai kormányzója által kezelt terület volt. Ez akadályozta hosszú ideig az itteni külváros létrejöttét is. Albert szász–tescheni herceg akkori helytartó feleségének, Mária Krisztina főhercegnőnek (Mária Terézia leányának) közbenjárására 1772-ben megkezdődhetett a terület egy részén a parcellázás. Ugyanettől az évtől nevezték a területet hivatalosan mai nevén Krisztinavárosnak.

Öt kisebb területe közül a Városmajor tartozik a XII. kerülethez. A „Major”, ahogy a helybéliek hívják, eredetileg az Ördög-árok árterületén elterülő kaszáló volt. A mai parkot II. József alapította 1787-ben, és ekkor kapta a Stadt-Meierhof (Városmajor) nevet is. A parkon vezetett keresztül a legjelentősebb budai vízfolyás, az Ördög-árok. 1920-ban az árkot beboltozták, a fákat pótolták, és a terület egy részén engedélyezték az építkezést. A park északi sarkában található a budapesti fogaskerekű vasút (60-as villamos) alsó végállomása.

A kerület északi részének legnagyobb része a 18. század végéig a budai karmeliták birtoka volt. Neve a 18-19. században először Sauwinkel (Disznó-zug), majd Auwinkel (Liget-zug) volt. Az 1847-ben Döbrentei Gábor keresztelte el az északi szűkebb völgyszakaszt Zugligetnek, a Krisztinaváros felé kiszélesedő déli részt Virányosnak. Ez utóbbi déli csücskében terült el a régi vízivárosi temető, ahova a Martinovics Ignác-féle felkelés Vérmezőn kivégzett tagjait is eltemették.

A Hunyad-orom déli oldalán futó völgy, a német Brunnthal (Brunnental) szintén 1847-ben „magyarosodott” Kútvölgyre. A még a 19. században is sűrű erdőkkel borított vidék volt. A Zugliget hajdan Mátyás király vadaskertjéhez tartozott, és gazdag volt vadkanokban, innen eredt valószínűleg a német elnevezése, ami az itteni Disznófő-forrásban ma is él.

A városrészek a 19. század második felében, különösen a szőlők pusztulása után kezdtek beépülni. A vidék jelentős része azonban ma is beépítetlen kirándulóterület. A 17. század végén, Buda felszabadításakor bekerültek a várostörténelembe is, mert kedvező stratégiai helyzetük miatt itt voltak a keresztény seregek állásai. A 19. században ezen a vidéken is jelentős szőlőművelés folyt, a század második felében – különösen Jókai Mór hatására – egyre több villa épült. Betelepülését és turistaforgalmát is jelentősen előmozdította az 1874-ben megindult Fogaskerekű vasút.

A kerület legjellemzőbb és legismertebb részét azonban a Budai-hegyek koszorúja (Duna–Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Budai Tájvédelmi Körzet) alkotja. A János-hegy, Sváb-hegy (Buda török alóli felszabadítása után nevezték el Svábhegynek, utalva az ostromkor a hagyomány szerint itt felállított sváb tüzérségre), Széchenyi-hegy, a Csillebérc és a Budakeszi-erdő „megfizethetetlen” természeti értéke a fővárosnak.

A hegyvidék északnyugati és délkeleti lankáit több völgy alkotja. Az itteni városrészek közül a legnagyobb Németvölgy, mely a 17. század végén kapta a Deutschenthal nevet, a törökök által megszállt Buda ellen itt felvonuló német csapatokról. (Magyar nevét, a német név fordításaként, 1847-től viseli.)

Az itteni szántóföldek és szőlőskertek helyén a 19. század második felétől lett egyre kedveltebb nyaralóhely. Eleinte hétvégi telkekkel üdülőterületként népesült be. A 20. század elején a korabeli elit, jómódú vállalkozók, kereskedők, gyártulajdonosok építettek maguknak impozáns, tágas villákat. A néhány évtizeddel később beépült II. kerületi Rózsadombhoz hasonlóan itt állnak a város legelegánsabb villanegyedei. A Kis-Sváb-hegy lejtője az ügyvédek és jogászok körében vált népszerűvé, amire a domboldal utcanevei is utalnak.

A XII. kerület 1930-ban jött létre Budapest közigazgatásának átszervezése kapcsán az I. kerület egy részéből. Tényleges működését csak 1940-ben, a Böszörményi úti elöljárósági épület elkészülte után kezdte meg. 1930 és 1940 között az I. kerület intézett minden hivatalos ügyet, többek között az anyakönyvezést is.