Hírnök hirdetés

A területet kelta törzsek uralták a rómaiak érkezése előtt. Pannonia provincia határa a Dunánál húzódott, azonban Aquincum környékén a keleti parton is épültek őrhelyek. Közéjük tartozott a Transaquincum nevű castrum is, ( 1815-ben bukkantak rá). A romokat csak 1848-ban vizsgálták meg, de azóta a romok építőanyagát széthordták.

Anonymus krónikája szerint Árpád vezér a Dunán való átkelés előtt a Rákos mezején táborozott, amit valószínűleg a mai XIII. kerület területén kell keresni. Az Árpád-házi királyok alatt a terület kezdetben az esztergomi érsek birtoka volt, majd II. Endre is eladományozta (a Jenő nevű település). Később IV. Béla visszaváltotta Jenőt, majd további területekkel együtt a különböző szerzetes- és apácarendeknek adományozta.

1298 és 1526 között a rákosmezei országgyűlések kapcsán a terület fontos szerepet játszott a magyar közéletben, a II. Lajos halálát követő polgárháborús időszakban és a török hódoltság idején a vidékről nem történik említés. A háborúk pusztítása és Pest visszafejlődése következtében a terület lakossága is lecsökkent, a 17. század végéig eltűnt Jenő is.

Buda visszafoglalása után rövidesen gyors fejlődésnek indult a régió, a Pest falain kívüli vásárok jelentős bevételi forrást jelentettek, de megjelentek az első iparosok is. Az 1838-as pesti árvíz itt is súlyos károkat okozott, ezért feltöltötték a Rákos-árkot és gátak építésébe fogtak. Ekkor Angyalföldre még kirándulni, horgászni jártak a pestiek, a városiasodás jeleit csak Lipótvárosban lehetett megfigyelni.

A szabadságharc után indult el az a rendkívül gyors fejlődés, ennek hatására a 19. század végére Angyalföld az egyik legjelentősebb magyar gépipari központtá vált. 1856-tól megindult a hajógyártás az Újpesti-öbölben. A fellendülést segítette az ebben az időben zajló útépítési hullám is. Az újlipótvárosi telkek megdrágultak, és az ott működő üzemek (malmok, sörfőzde, gyárak) a Váci út környékére költöztek, átadva helyüket a polgári (főként zsidó) lakásoknak.

Az első világháború törést jelentett a kerület fejlődésében, a gépgyárak hadiipari termelésre tértek át vagy leálltak. A háborút követő időszakban újabb gyárakat alapítottak a környéken. Egyre többen dolgoztak az új ipari körzetben, a munkások zsúfolt nyomornegyedekben laktak. 1910-11-ben épült meg a főváros első népszállója és a Vág utcai Népház, amelyek a lakóhely mellett kulturális központként is működtek. 1911 és 1912 között épült fel a Palotai úti kislakásos telep, közkeletű nevén a „Tripolisz”.

A kerület létrejöttét az 1930. évi XVIII. törvénycikk (3. § 5.) döntötte el, amelyik rendelkezett a kerületek számáról (10-ről 14-re emelve) és meghatározta, hogy a régi kerületek külső részeiből hogyan létesüljenek új kerületek. A XIII. kerületet ennek értelmében 1938-ban hozták létre az V. és a VI. kerületeknek a Dráva utcától és a Dózsa György úttól északra, illetve a váci vasútvonaltól nyugatra fekvő részeiből (Angyalföld és Lőportárdűlő).  Az új városrészt a kormányzó feleségéről (Purgly Magdolna) Magdolnavárosnak nevezték el.

1950-ben a XIII. kerülethez csatolták az V. kerületnek Újlipótvárosi részét, valamint a VI. kerület egy részét, továbbá a Margit-szigetet a III. kerülettől. Ezzel egy időben megalakultak a kerületi tanácsok is Budapest-szerte. Az 50-es évek végétől megindult a lakótelepépítés a nagyarányú bevándorlás kezelésére, amelyek az 1980-as évek végéig épültek. A kerület közlekedésének nagy lökést adott, mikor 1981-ben az M3-as metróvonal elérte az Élmunkás (ma Lehel) teret, majd 1990-re eljutott Újpest Központig. A rendszerváltás után az utolsó tanácsülésen 1990. október 8-ától választott Önkormányzat vette át a kerület irányítását.