Délinfó hirdetés

Baja (latinul: Francovilla; németül: Frankenstadt, megyei jogú város Magyarország déli részén, a Duna bal partján. Bács-Kiskun vármegye második legnagyobb települése, a Bajai járás központja. Jelentős kikötőváros és közlekedési csomópont. Gazdasági, kulturális, oktatási központ. A város mai területe már az őskorban lakott hely volt, és a vaskort leszámítva folyamatosan az is maradt. A 6. századtól avarok lakták a területet. A honfoglalás után fontos folyami átkelőhellyé vált. 1260-ban szerzetesek irataiban és az 1400-ban megjelent pisai emlékkönyvben Francovilla néven említik a települést.

Első írásos említése 1323-ból származik. Neve török eredetű lehet; valószínűleg első birtokosáról, Bajáról kapta. Legkorábbi ismert birtokosa a Bajai család volt, majd 1474-ben Mátyás király a Czobor családnak adományozta.

Baja a török hódoltság alatt a Bajai nahije központja, az időszakban jelentős erődítmény és kikötő volt, több száz házzal, mecsettel és fürdővel. A 16. század végi török adóösszeírások szerint 18–22 adózó ház volt a városban. A török idők végére azonban a település elnéptelenedett. Baján 1686–1690 között a török elől menekülő bosnyákok telepedtek le. A város népessége a 17. században a horvát (bunyevác, sokác) és szerb, majd a 18. században a német (sváb) és magyar betelepülőknek köszönhetően emelkedett meg ismét.

1696. december 24-én Lipót császármezővárosi rangot adott neki. (Címere ezen dátum miatt ábrázolja a bibliai Ádámot és Évát, hiszen december 24-én van mindkét név névnapja.) Az ezzel járó jogokat III. Károly 1714-ben megerősítette. Később újra földesúri tulajdonba került: birtokosa 1727–1741 között a Czobor család volt, majd a Czobor család kihalása után 1750-től Grassalkovich Antal tulajdonába került. Baja végül 1858-ban váltotta meg magát Zichy Ferraris Félixtől, majd 1862-ben 722 ezer forintért megvette Zichy Ferraristól a bajai uradalmat és a Grassalkovich-kastélyt, amiből városháza lett.

Baját pestisjárvány (1739), árvíz (1751) és tűzvész (1840) pusztította. Ennek ellenére a 18–19. században a vízi szállítás révén az Alföld egyik legjelentősebb kereskedelmi központjává vált, így gazdasági és kulturális téren is a környék központjává fejlődött. 1828-ban kezdték kövezni az utcákat, aminek folytán a város 1830-ban kövezetvámszedési jogot kapott, 1833-tól pedig közvilágítása is van a településnek. 1839-ben megindult a magyar nyelvű oktatás, 1845-ben pedig megnyílt az első helyi gőzfürdő is.

1848-ban hozzácsatolták Istvánmegyét, 1873-tól pedig törvényhatósági joggal ruházták fel. Az első világháború után, 1918-ban szerb megszállás alá került, és az új délszláv állam igényt formált rá. Bár 

Trianonban Magyarországnak ítélték, a délszláv csapatok 1921. augusztus 19-ig nem ürítették ki, és néhány napra a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság nevű szerb bábállam része lett. 1930-ban hozzácsatolták Bajaszentistván nagyközséget.

A második világháborút követően, az 1950-es megyerendezésig ismét megyeszékhely volt. Az 1950-es megyerendezést követően megyei vonatkozású közigazgatási státuszát elveszítette. 2022. május 1-jétől megyei jogú város, azonban az ezzel járó feladatokat csak a 2024-es önkormányzati választástól kezdve kell ellátnia.