Hétről-Hétre Dombóvár hirdetés

Az i. e. 4. században kelták szállták meg a Dunántúl területét, majd i. sz. 8-ban a rómaiak véglegesen meghódították és a birodalomhoz csatolták. Pannoniában Dombóvár kedvező fekvésének köszönhette létezését. Fontos utak vezettek itt a rómaiak idejében Pécsről (Sopianæ) Győrbe (Arrabona) és Óbudára (Aquincum). Újdombóvár helyén a római korban Pons Sociorum Mansuectina (Kapos folyó átkelő) néven létezett itt egy híd, míg egy közeli falu helyén, Alsóhetényben katonai erőd működött (a szabálytalan négyzetet formázó erőd falainak hossza összesen 1879 méter, területe 21 hektár volt).

Dombóvár térségét a honfoglaló magyarok korán benépesítették. Első ismert erődítménye a mai Szigeterdőben az elmúlt években feltárt, téglából épült vártorony, amely a 12. században már állt. A település nevét többnyire a szláv dobov(o) (=tölgyes) szóból eredeztetik.

Ma is láthatók a Kapos partján a valószínűleg a tatárjárás után épült másik vár romjai. Első ismert írásos emléke az Árpád-ház kihalását követő időkből származik, ekkor a Vencel-párti Henrik bán szerezte meg. Károly Róbert hatalmának megszilárdítása után az egykori királyi javakat visszavette, és a vár csere útján, 1326-ban a Csák nemzetség birtokába került. Az új birtokos család a helynév alapján Dombainak nevezte magát.

A mohácsi vész után jelent meg Tolna megye birtokosai között Werbőczy István királyi kancellár, aki vagyonát ügyes házassági politikával és szerződésekkel gyarapította. Felesége, Werbőczy Örzse révén a vár Werbőczy Imre birtokába került. A török tőle foglalta el a döbröközi várával együtt az 1543–44. évi hadjáratban.

Dombó vára a 15. században élte fénykorát. A vár falai között 1514-ben felülvizsgálták Werbőczy Hármaskönyvét (Tripartitum), amelynek jelentős részét szerzője itt írta. Az 1517-ben kiadott mű négy évszázadon át döntően meghatározta Magyarországon a politikai és jogi gondolkodást. Ebben az egykori várban tartózkodott 1537-ben Tinódi Lantos Sebestyén. Itt szerezte „Jáson és Medea” című művét. A török hódítás után, az új közigazgatási rendszer szerint a budai pasalik (kormányzóság) koppányi szandzsákjának (kerület) egyik központja volt, s a török állandó katonaságot tartott benne.

A vár környékét 1683-ban a Bécs alól menekülő Ali Musztafa csapatai felperzselték. A török kiűzése után a várat felrobbantották, köveinek nagy részét széthordták. A lakosság az új település első házait a mai Kakasdombon emelte, majd innen terjeszkedett előbb északi, majd keleti irányba. 

A Dombóvár környékén gazdátlanná vált óriási területeket herceg Esterházy Pál nádor vásárolta meg, birtokközponttá tette, s ettől kezdve az Esterházyak 1944-ig fontos szerepet játszottak a település életében. Dombóvár igazi fejlődését a vasútépítés hozta meg. 1872-ben készült el az első, majd 1908-ra építették át Újdombóvárra a bátaszéki vonalat, ezáltal Dombóvár az ország egyik legfontosabb és legnagyobb vasúti csomópontja lett.

A mai Újdombóvár városrész kialakulása 1919-ben kezdődött, amikor az Esterházy-birtokból 200 kataszteri holdat kimértek 591 építési teleknek. A település 1945-re gyakorlatilag felépült. 1944. december 1-jén bevonultak a szovjet csapatok. Dombóvár és Újdombóvár közigazgatási egyesítése 1946-ban történt meg. Az 1960-as–1970-es években, az ötéves tervek keretében több üzemben korszerűsítésre és új üzemek létesítésére került sor. 1970. április 1-jén Dombóvárt várossá nyilvánították. 1973. május 19-én adták át a város legfőbb idegenforgalmi vonzerejét jelentő Gunaras termál-, és gyógyfürdőt.