Hétről-Hétre Pécs Városi Fapados hirdetés

Pécs ókori neve Sopianæ. E latin képzésmódú név alapszava (kelta sop: „mocsár”) minden bizonnyal kapcsolatban van azzal, hogy a Pécs helyén álló római kori város déli oldala akkor lenyúlt a vízjárta, mocsaras rétig. A rómaiak előtt (a keltákon kívül) illírek is laktak a környéken. Sopianae városát a rómaiak alapították a Kr. u. első század második felében, amikor a Dunántúl a Római Birodalom Pannonia provinciája volt. Városi rangot Hadrianus császár uralkodása idején (117–138) kapott, majd a 3. században Diocletianus ideje alatt, Sopianae lett Valeria tartomány fővárosa. 

Mikor Nagy Károly csapatai megérkeztek, a várost már avarok és szlávok lakták. Nagy Károly rövid időre a Frank Birodalomhoz csatolta a területet. A honfoglalás után Pécs fontos egyházi központ, püspöki székhely maradt: Quinque Ecclesiae („öt templom”) néven említik. I. István király 1009-ben megalapította a pécsi püspökséget, amelynek Orseolo Péter magyar király építtetett székesegyházat. 1065-ben a székesegyház leégett és csak ezután épült a ma is létező székesegyház.

A várost 1235-ben említik először Pécs néven; egy feljegyzésben fordul elő a Pechyut (pécsi út) név. Nagy Lajos 1367-ben egyetemet alapított Pécsett, ez volt Magyarország első egyeteme. 1476-ban itt ülésezett az országgyűlés. A mohácsi csata után (1526) Nagy Szulejmán seregei kifosztották Pécset. 1543 júniusában Pécs önként megnyitotta a kapuit az oszmán sereg előtt. Az oszmánok megerősítették és igazi keleti várossá formálták Pécset.

1664-ben Zrínyi Miklós csapatai a Mecsekről mozsárágyúkkal lőtték szét a várost, majd kifosztották és felégették. Ekkor pusztult el a középkori Pécs. Buda felszabadítása után (1686) a keresztény felszabadító sereg szintén hatalmas rombolás árán tudta visszaszerezni a várat.

1688-ban a dél-német tartományokból telepesek érkeztek a városba az elmenekült lakosság pótlására. A fallal körülvett belvárosba német lakosság költözött, a délszlávok a falon kívüli külvárosokban, míg a magyar kisebbség a város környéki szőlőhegyeken lakott.

Pécs nem támogatta a Rákóczi-szabadságharcot, ezért II. Rákóczi Ferenc seregei 1704-ben kifosztották a várost. A 18. században fejlődésnek indult az ipar, céhek alakultak és fellendült a kereskedelem. Mária Terézia  1780-ban a várost szabad királyi város rangra emelte. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Pécset rövid ideig horvát sereg tartotta megszállva, majd 1849 januárjában Habsburg-csapatok élén Jellasics császári vezér vonult be a városba. A kiegyezés (1867) után Pécs gyorsan fejlődött. 1868-tól vasút kötötte össze Barccsal, 1882-tól Budapesttel is.

Az első világháború végén Baranya déli részét szerb-antant csapatok foglalták el, akik megszállva tartották a várost 1921-ig; ez idő alatt a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság része. Ez visszavetette a pécsi ipar és kereskedelem fejlődését. A második világháború alatt Pécs csak kisebb károkat szenvedett, annak ellenére, hogy 20-25 kilométerre délre, Villány környékén nagy tankcsata zajlott.

A háború után a város Magyarország egyik ipari központjává nőtte ki magát. Óriásit fejlődött a bányaipar – feketeszén, majd uránérc. A város lakossága emiatt jelentősen megnőtt. A rendszerváltás utáni az ipari üzemeket szinte kivétel nélkül bezárták, újak alig épültek, a munkanélküliség hatalmasra nőtt.

A szénbányászat 2004 májusában szűnt meg. Pécs utcáin sétálva egymás mellett látjuk: a római kori elődvárost , a 4. századi ókeresztény nekropoliszt, az első magyarországi egyetemet, a fallal határolt középkori belvárost, a török dzsámikat és mecseteket, a német polgárházakat, a Dóm épületegyüttesét, a Zsolnay-negyedet, a Káptalan utcai „múzeumnegyedet”, a skandináv típusú lakótelepet. 2010-ben Pécs a németországi Essennel és a törökországi Isztambullal karöltve Európa egyik kulturális fővárosa. Pécsett jelenleg több mint 250 műemlék található. A Pécsi ókeresztény sírkamrákat 2000-ben az UNESCO a világörökség részeként jegyezte.