Hirdető Magazin hirdetés

A város mai területe már az őskorban lakott hely volt, és a vaskort leszámítva folyamatosan az is maradt. A 6. századtól avarok lakták a területet. A honfoglalás után fontos folyami átkelőhellyé vált.

1260-ban szerzetesek irataiban és az 1400-ban megjelent pisai emlékkönyvben Francovilla néven említik a települést. Első írásos említése 1323-ból származik. Neve török eredetű lehet; valószínűleg első birtokosáról, Bajáról kapta. Legkorábbi ismert birtokosa a Bajai család volt, majd 1474-ben Mátyás király a Czobor családnak adományozta.

Baja a török hódoltság alatt a Bajai nahije központja, az időszakban jelentős erődítmény és kikötő volt, több száz házzal, mecsettel és fürdővel. A 16. század végi török adóösszeírások szerint 18–22 adózó ház volt a városban. A török idők végére azonban a település elnéptelenedett. Baján 1686–1690 között a török elől menekülő bosnyákok telepedtek le. A város népessége a 17. században a horvát (bunyevác, sokác) és szerb, majd a 18. században a német (sváb) és magyar betelepülőknek köszönhetően emelkedett meg ismét.

A város a török uralom alól Buda visszavétele után szabadult fel, és kincstári tulajdonba került. A török elleni háborúkban fontos szerepet játszott, különösen az utánpótlás biztosítása révén, ezért 1696. december 24-én I. Lipót császár mezővárosi rangot adott neki. (Címere ezen dátum miatt ábrázolja a bibliai Ádámot és Évát, hiszen december 24-én van mindkét név névnapja) Az ezzel járó jogokat III. Károly 1714-ben megerősítette. Később újra földesúri tulajdonba került: birtokosa 1727–1741 között a Czobor család volt, majd a zálogba csapott uradalom – a Czobor család kihalása után – 1750-től Grassalkovich Antal tulajdonába került. Baja végül 1858-ban váltotta meg magát Zichy Ferraris Félixtől, majd 1862-ben 722 ezer forintért megvette Zichy Ferraristól a bajai uradalmat és a Grassalkovich-kastélyt, amiből városháza lett.

Baját pestisjárvány (1739), árvíz (1751) és tűzvész (1840)is pusztította. Ennek ellenére a 18–19. században a vízi szállítás révén az Alföld egyik legjelentősebb kereskedelmi központjává vált. 1828-ban kezdték kövezni az utcákat, aminek folytán a város 1830-ban kövezetvámszedési jogot kapott, 1833-tól pedig – megszakításokkal – közvilágítása is van a településnek. 1839-ben megindult a magyar nyelvű oktatás, 1845-ben pedig megnyílt az első helyi gőzfürdő is.

1848-ban hozzácsatolták Istvánmegyét, 1873-tól pedig törvényhatósági joggal ruházták fel. 1892-ben készült el a bajai telefonhálózat, 1898-ban pedig artézi kutat fúrtak a főtéren; vízvezeték- és csatornahálózata azonban még a 19. század végén sem volt a városnak. Az első világháború után, 1918-ban szerb megszállás alá került, és az új délszláv állam igényt formált rá. Bár Trianonban Magyarországnak ítélték, a délszláv csapatok 1921. augusztus 19-ig nem ürítették ki, és néhány napra a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság nevű szerb bábállam része lett. 1921 és 1941 között a megcsonkított Bács-Bodrog vármegye székhelye lett.

A második világháborút követően, az 1950-es megyerendezésig ismét megyeszékhely volt. 2022. május 1-jétől megyei jogú város rangot kapott, azonban az ezzel járó feladatokat csak a 2024-es önkormányzati választástól kezdve kell ellátnia.