Kapos Extra hirdetés

Kaposvár (németül: Ruppertsburg, horvátul: Kapošvar) megyei jogú város a Dél-Dunántúlon, Somogy vármegye és a Kaposvári járás székhelye, egyetemi város, valamint a Kaposvári Egyházmegye székvárosa. A Dunántúl egyik legfontosabb gazdasági, kulturális, oktatási és sportközpontja. Körülbelül 60 000 fős lakosságával az ország 15. és a Dél-Dunántúl második legnépesebb települése. Vára és kolostora középkori eredetű, de a vármegyeszékhelyen a török és osztrák támadások következtében nem sok 19. századinál idősebb épület maradt fenn.

A város neve a „kapu” és a „vár” szóösszetételből származik, a mocsaras Kapos-völgyben a 13. században felépített várra emlékeztet. A település neve először 1009-ben, Szent Istvánnak a pécsi püspökség határait kijelölő alapítólevelében jelent meg.

Kaposvárt és környékét tízmillió évvel ezelőtt a Pannon-tenger borította. A jégkorszakot követően alakult ki a térség mai domborzata. A város területe már az i. e. 5. évezred környékén lakott volt. I. e. 400 körül kelta népek telepedtek le a vidéken. A mocsaras környéket elkerülték a fontosabb ókori útvonalak, így a rómaiak és az avarok jelenléte nem volt jelentős. 

Az I. István király által 1009-ben kiadott pécsi püspökségi alapítólevélben már szerepel a Kapos (latinul: Copus) név. 1061-ben Ottó (Atha), somogyi ispán a mai város közigazgatási határain belül, Kaposszentjakabon bencés monostort alapított, melynek felszentelésén Salamon király és Géza herceg is részt vett.  

A 13. században építették fel Kaposvár várát a Kapos folyó mentén. A négyzetes alaprajzú építményt a 15. században építették át földvárból kővárrá, négy bástyája a 16. században épült. A törökök terjeszkedése miatt később felértékelődött a kis erődítmény szerepe. Nehéz volt a területet megközelíteni, így a menekülők számára a vár menedéket jelentett, a törökök azonban 1555-ben ötnapi ostrom után elfoglalták. 1558-ban Kaposvár mezővárosi jogot kapott. A város 131 év után, 1686-ban szabadult fel a török uralom alól. A várat 1702-ben rombolták le I. Lipót magyar király parancsára, megmaradt romjait 1931-ben bontották el. Ma két bástya maradványa látszik.

A várost a 18. században újjáépítették a vártól északra fekvő, magasabb területen. 1690-től az Esterházy család birtokaihoz tartozott, akik a somogyi birtokaik központjává tették, így a település gazdasági és közigazgatási szerepe egyre növekedett. 1749-ben Somogy vármegye székhelyét is itt rendezték be.

A kiegyezés után indult meg a város életének intenzív fejlődése, melynek eredményeképpen 1873-ban rendezett tanácsú várossá nyilvánították. Megépültek a várost elérő vasútvonalak. Kaposvár jelentős ipari várossá fejlődött (cukorgyártás, gépgyártás, vágóhíd). 

A 20. század elején Kaposvár egyike volt azon kevés magyarországi városnak, amely már rendelkezett vízvezetékkel. Aszfalt és makadám burkolatú utcáiban villannyal világítottak. (a magyar városok számára kiírt stabilizációs hitelből, az úgynevezett Speyer-kölcsönből) A „Virágos Kaposvár” volt az egyetlen helyi hagyomány (két világháború közötti), amelyet változatlan formában vett át szocialista időszak várost irányító vezetése. 

Az 1950-es megyerendezés idején a törvényhatósági jogú városi jogállás 1950. június 15-én megszűnt, Kaposvár attól kezdve Somogy megyéhez tartozott, és jogállása 1954-ig közvetlenül a megyei tanács alá rendelt város, 1954-től járási jogú város, majd 1971-től egyszerűen város lett. A megyeszékhely 1990-ben újra megyei jogú városi rangot kapott.

1950-ben hozzácsatolták Kaposszentjakabot, 1973-ban Kaposfüredet, Toponárt és Töröcskét. Kaposvár 1990-ben megyei jogú város, 1993-ban római katolikus püspöki székhely lett. 2000. január 1-jén a korábban is itt működő Pannon Agrártudományi Egyetem és Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola összevonásával megalapították a Kaposvári Egyetemet. 2003-ban dísztérré alakították át a Kossuth teret, ami a város egyik fő látványossága és 2017-ben Európa legszebb főtere lett.