Keminfó Magazin hirdetés

Tatabánya Komárom-Esztergom vármegye és a Tatabányai járás székhelye, megyei jogú város. 9142 hektáros kiterjedésével Magyarország legkisebb közigazgatási területű megyeszékhelye (megyén belül is csak a harmadik helyen áll, Ács és Esztergom is nagyobb kiterjedésű), a Közép-Dunántúl második legnépesebb települése.

Az ide érkező első magyar honfoglalók már számos, különböző etnikumú törzset találtak a területen. Az egykori tatai erődítményhez közeli Bánhidát már egy 1288-as dokumentum is megemlíti. Hamarosan Alsógalla és 

Felsőgalla települések is kialakultak Bánhida környékén. A közeli erődítések jótékony hatására hamarosan benépesült a környék, megjelentek a kézművesek, fellendült a mezőgazdaság és a kereskedelem.

A középkor során számos természeti csapás érte a területet, majd a 16. században elfoglalták a területet a törökök. A reformáció hatására a helyi lakosok reformátusokká váltak, és felépítették saját templomaikat. A török hódítás után a terület az Esterházy család birtokába került, akik számos német és szlovák katolikust telepítettek be, minek következtében a lakosság római katolikus lett.

Az 1785-ben fedezték fel a környező szénmezőket, ami rohamosan megváltoztatta a környék életét. 1891-ben megalakult a Magyar Általános Kőszénbánya Társulat, mely fejleszteni kezdte a helyi bányászatot és fémipart, minek hatására jelentősen megváltozott az addig főként mezőgazdaságból élők élete. 1896 karácsonyán hozták fel az első csille szenet, a szénvagyont kb. 100 évre becsülték. A bánya körül kialakult kolónia néhány évig Alsógallához tartozott; 1902. szeptember 16-án vált önálló községgé Alsógalla bányatelep, 1903. május 1-jétől Tatabánya néven.

Röviddel a Tanácsköztársaság bukása után, 1919. szeptember 6-án a tatabányai bányaigazgatóság előtt szervezett bányászok tiltakoztak az ellenforradalmi kormány által drasztikusan megnövelt munkaidő és a szakszervezeti vezetők sorozatos letartóztatása ellen. A kivezényelt csendőrök a tüntetők közé lőttek, ennek következtében több munkás meghalt, sokan súlyosan megsebesültek. E tragédia emlékére egy 1950-es törvényben minden év szeptember 6-ára helyezte az Országos Bányásznap ünnepségeit.

1945 őszén a Belügyminisztérium kezdeményezésével megkezdődött az egyesítés előkészítése. November 10-én a négy bányaközség jegyzője ( Bánhida, Felsőgalla, Alsógalla és Tatabánya  ) Tatán találkozott a Belügyminisztérium képviselőivel, ahol ismertették az egyesítésről szóló álláspontokat. 1947. október 10-én ténylegesen egységes várossá nyilvánították a községeket.

1950-ben megyeszékhellyé tették Tatabányát, ez pedig megteremtette a város fejlődésének alapjait. A rendszerváltás utáni években lassú fokozatos gazdasági-szerkezetátalakítás ment végbe, mely során ipari park került kialakításra, kb. 500 hektárnyi területen több mint 2 tucat közepes- és nagyvállalat foglalkoztatott mintegy 13 000 környékbeli munkavállalót. 1991-ben Tatabánya megyei jogú városi jogot kapott.