Százhalombattai Hírtükör hirdetés

Százhalombatta. A középkorban területén több falu volt egyidőben. Nevének első tagja a határában húzódó vaskori halomsírokra utal. Ez a név Anonymusnál már szerepel latin fordításban, később oklevelek a falut említik. A második tag (terra azaz föld) Bathey és (insula azaz sziget) Bothey alakban fordul elő 1318-as oklevélben. Neve a mai összetett alakban 1903. óta szerepel

Mivel a táj löszös talajon fekszik, ami rendkívül jó a mezőgazdaságnak, már évezredekkel ezelőtt települtek itt le emberek, amit a Duna közelsége és e helyen valószínű átkelő volta segített. Százhalombatta környéke a bronzkor óta lakott. I. e. 1300 körül a halomsíros kultúra, az i.e. 12. században az urnamezős kultúra népe lakott a mai Százhalombatta területén. Az i. e. 7-6. században a vaskori hallstatti kultúra népe telepedett itt le. Az ő emlékük az előkelők több mint 122 halomsírja (ma már csak mintegy 90 ismerhető fel). A sírmező egy részén 6 hektárnyi területen ma a Régészeti Park terül el.

A nép földsáncot is épített települése védelmére. Az ideérkező és letelepedő kelták a Krisztus előtti 4. században fontos kereskedelmi központot találtak.  A római korban Matrica néven katonai tábor volt a város területén, amely a Duna partján húzódó határt, a limest védte. Az i.u. 1. században palánkvárat építettek a rómaiak, majd a 2. században kőerődítményt. A tábor a birodalom határán elhelyezkedő katonai út- és erődrendszer – római nevén a limes – szerves részévé vált. 

Honfoglaló magyarok megtelepedtek itt. A mai város területén a középkorban a XIII. századtól két faluról van tudomásunk. A Báté (Bathey, Bothey) falu lakói a római tábor területén építették fel templomukat. A falu első okleveles említése 1318-ból származik. A másik falu, a Százhalom a mai Óváros területén helyezkedett el, mely a városnak azóta is folyamatosan, tehát a legrégebben lakott része. A középkori oklevelekben (melyek főleg birtokperek és birtokadományokról szólnak) először 1430-ban olvasható „Százhalom” neve.

A török korban a helyi népesség megfogyatkozott. A település élete a XVII. század végén szorosan összekapcsolódik az akkor megindult délszláv nagy vándorlással (Velika Seoba). Számos Duna menti faluhoz hasonlóan ide is nagyobb számú szerb közösség telepedett be. 

A 19. század elejéig a falu neve Százhalom, Batta a mellette fekvő puszta. Lakosainak száma 1720-ban 162-168 volt. A faluban szerb és magyar nemzetiség élt. Százhalombatta a XX. század elejére már katolikus templommal, iskolával, kiépített vasúthálózattal, iparral (Téglagyár) büszkélkedhető, a „boldog békeidőszak” hangulatát árasztó kiegyensúlyozott kis településsé vált.

Az elmúlt század végén a legfontosabb szerepet az iparnak jutott. Rövid idő alatt (1962-65 között) egy 4000 fős mezőgazdasági faluból egy mintaszerű ipari várost kellett teremteni, annak teljes gazdasági, közösségi és kulturális infrastruktúrájával együtt. A Barátság kőolajvezeték végpontján az olajfinomító és az erőmű az itt élők munkájának és munkahelyének biztosítása mellett megalapozta a város gazdasági erejét is. 1970. április 1-én Százhalombatta városi rangot kapott. 2007-ben a város átkerült a Budaörsi kistérségből az újonnan megalakult Érdi kistérségbe.