Tapolcai Hírözön hirdetés

Tapolca. A rómaiak által az 1–4. században épített 6 méter széles, kőből készült utak a város több pontján is megtalálhatóak. A római korban itt egy városiasodó település (Caesariana) kezd körvonalazódni mely a kedvező természetföldrajzi tényezők kedvező együttes jelenlétének köszönhető. A romanizált lakosság 453-ig hun fennhatóság alatt élt, majd a területet 586-ig a longobárdok uralták. A magyar honfoglalók a 900-as évek elején pannóniai szlovén földművelőket leltek itt, mikor a saját szállásterületeikhez csatolták a Balaton­-melléket.

Először akkor említik írásban (1182–1184), amikor III. Béla király (Csump nevű) udvari papjának adományozott egy berket Tapolca és Keszi között. A Tapolca név szláv eredetű (Toplica), meleg vizű forrást jelent. II. András 

király 1217 körül Turul ispánnak adományozta a területet, ekkor a neve: Turultapolcza lett. Az ekkor épült kúria és román stílusú templom nyomai megmaradtak. 1346-ban ismét királyi birtok, s az egyik oklevél szerint 1347-ben Nagy Lajos király a mai Városlődön lévő karthauzi kolostor szerzeteseinek adományozta, akik egyik birtokközpontjukká fejlesztették. 1378-ban már mezővárosként emlegetik az egykorú okiratok. A város a veszprémi egyházmegye tizedszedési központja, vámhely és a zalai esperesség központja lett.

A karthauziak a 15. század közepén fallal és védművekkel vették körül udvarházukat. A török hadak az 1554. évi hadjáratukkal foglalták el a várost. Az ígéretes fejlődést hosszú időre megakasztja a török-magyar végvári harcok másfél évszázada.

 A 17. században, amikor a városka Padányi Biró Márton veszprémi püspök tulajdona lett, ismét kiépítették a védelmi rendszert. Ekkor a státusa erősített püspöki mezőváros. Ezidőtől egészen 1848-ig a veszprémi püspökök maradnak a városföldesurai. Szerepet játszott a Rákóczi-szabadságharcban is az 1707 évi hadjáratban. Ezután különösen látványos városképi és lélekszám-gyarapodási fejlődés mutatkozik a 18. század középső harmadában.

1848–49-ben Tapolca jelentős áldozatot hoz a forradalom és szabadságharc ügyéért. 378 nemzetőr és 114 honvéd teljesít fegyveres szolgálatot a szabadságharc különböző alakulataiban és hadszínterein. Mezőváros rangját 1871-ben elvesztette, ennek ellenére gyorsan fejlődött. 1891-ben megépítették a Tapolca–Sümeg, 1903-ban a Tapolca–Keszthely és 1909-ben a Tapolca–Budapest vasútvonalat, ami nagy jelentőségű volt a város polgárosodásában. Számos közintézmény települt a városba, ami járási székhely lett. 1863-ban és 1908-ban tűzvész pusztított.

A fejlődést a környéken telepített szőlőültetvények is elősegítették. Tapolcán 1925-ben a 25 nagykereskedő közül 15 a bor kereskedelmével foglalkozott. A két világháború közötti időszak egyik jelentős előremozdító tényezője, amikor 1937-ben állandó helyőrség települ Tapolcára. Három katonai repülőteret építenek. Az 1944. évi légiháború, majd az 1945. tavaszi hadi események jelentős károkat okoznak.

1966. március 31-én a települést ismét várossá avatták, és még ebben az évben a bakonyi bauxitbányászatközpontja lett. Ekkor a város fejlődése új lendületet vett. Új üzemek épültek, (például bazaltgyapot-gyár), szélesedett a kereskedelem, kiépült az iskolahálózat, és közművelődési létesítményeket hoztak létre. Az utóbbi két évtizedben pedig a szolgáltató szektor, a kereskedelem és az idegenforgalom dominanciája jellemzi A város a Balaton-felvidék jelentős ellátásszervező kisvárosává vált.