Várpalotainfó hirdetés

Várpalota. A népvándorlás idejéből a longobárdok alkották az ún. „Várpalotai kultúra”. Várpalota kialakulását az indokolta, hogy ősidők óta egy forgalmas út vezet erre. A főút már a római kor óta többé-kevésbé ugyanezen a nyomvonalon létezik, Aquincumot (Óbudát) és Savariát (Szombathelyet) kötötte össze. Valószínűleg római mérnökök nyitották a bántai kőbányát, amely egészen a középkorig biztosan üzemelt.

Ezt a jelentékeny csomópontot felügyelte először a város legrégebbei vára, Pusztapalota, más néven Bátorkő. A vár minden valószínűség szerint IV. Béla közismert rendelete után épülhetett a tatárjárás utáni évtizedekben. Az idők folyamán azonban elavulttá vált ez a kis méretű vár, emiatt épült meg a város főterén jelenleg is látható vár elődje, az Újlaki család palotája, amely épületről vélhetően a település a nevét kapta.

Palota neve csak 1397-ben, 1400-ban, majd 1409-ben fordul elő először az oklevelekben, Palota várát pedig az 1445. évi országgyűlés IV. cikkelye említi először (épült 1440-80), amely elrendeli az 1439 óta épült várak lebontását, öt várral azonban kivételt tesz, s ezek közül az egyik: Castrum Palota. E köré az erősség köré épült ki később a középkorban jelentékenynek mondható mezőváros. 

Várpalota a XV. században Veszprém, Pápa és Somlóvásárhely mögött a negyedik legnagyobb adófizetője volt a megyének.  A vár első ostroma 1533-ban következett be, amikor is Móré László nevű rablólovag garázdálkodásait, rablásait Szapolyai János megunta. Ekkor veszítette életét Vásárelyi András is, első név szerint ismert költőink egyike. 1552-ben Veszprém is török kézre került, 1566-ban tízezer fős török sereg megostromolta, a várat azonban Thuri György megvédte 500 rosszul fizetett zsoldossal. Ezután a vár sokszor cserélt gazdát a török kiűzéséig, 1687-ig.  Az akkori földesúr, Zichy István nevéhez fűződik az elnéptelenedett környék vissza- illetve újratelepítése.

A Rákóczi-szabadságharcban idején kétszer is ostromolták a várat, 1704 májusában és 1707 júliusában.A vár hadi jelentősége 1711 után megszűnt. Ezután lakosság számának gyors növekedése miatt a várostól délre lévő Sárrét lecsapolása (1763) is szükségessé vált, hogy új földeket szerezzenek. A XVIII. század végére kialakult az 1900-as évek első feléből ismert városkép, amelynek jellegzetes pontja lett az 1722-27 között épült Zichy kastély (Ybl Miklós tervei alapján) és a három templom. A város a 18. században számottevő kézműiparral rendelkezett. Palota 1858-tól városi rangra emelkedett, 1861-1870 között járási székhely. Gyakorlatilag sosem töltötte be a járási székhely funkciót, és 1905-ben ismét csak nagyközség lesz.

Várpalota mai arcát jócskán meghatározta, hogy az 1876-ban megindult a szénbányászat, emiatt majd a XX. század második felében kezdik el majd itt építeni a „szocialista várost”.  A város nem úszta meg a II. világháborút pusztulás nélkül. A frontvonal sokáig Várpalota környékén maradt, hiszen Pétfürdő hadiüzemét elkeseredetten védték a németek. A harcok csak 1945. március 21-én ültek el a városban végleg.

1931–1932 -től kezdve működik a Péti Nitrogénművek, amelyhez a szénbánya szolgáltatott energiát, így lett a Nitrogénművek lett a szén legfőbb, legbiztosabb fogyasztója. Az 50-es években a lignitvagyonra alapozva az inotai városrészben egy szénbázisú hőerőművet építettek, majd a magyar bauxitkincsre alapozva alumíniumkohót az erőmű tőszomszédságában (amely 2001-ben zárt be).