Vásárhelyi Valóság hirdetés

Hódmezővásárhely. A mai település elődje a 14. században alakult ki ét Árpádkori falu, Hód és Vásárhely összeolvadásával. Hód neve valószínűleg a hód állatnévvel azonos, a Hód-tava neve latinos formában a 13. századból ismert. A Vásárhely név vásártartási joggal bíró települést jelent. A mezővárosi jelleget hangsúlyozó „mező” névelem később toldódott be a Hódvásárhely névbe.

Vásárhely települést a 14. században Vásárhelynek, mai értelemben vásár-tér­nek nevezték eredetileg, még mielőtt község lett volna, mert azt a környék népe vásárok tartására használta. Az itteni Hód a modern kori Újváros helyén terült el. Határa egész a makói földekig terjedt. Annyi bizonyos, hogy Vásárhely falut később róla nevezték Hód-Vásárhelynek. Már 1396-ban »Holduusarhel« néven fordul elő a neve, majd 1458-ban »Hodwasarhely« néven.

Zsigmond király Hunyadi Jánost tette meg a vidék földesurává, a törökök feletti diadalának elismeréséül. Hunyadi János kastélyt is épít­tetett itt. Ebben az időben a települést Hód-vásárhelynek hívták. Hunyadi János 1455-ben Hódvásárhely bírájához és esküdtjeihez intézett levele a település mezővárosi közigazgatási szervezetének meglétét bizonyítja.

A környező falvak 80%-a már a 16. században elpusztult. Az elpusztult falvak lakosságának jelentős része Vásárhelyen keresett menedéket, a város pedig adófizetés fejében viszonylagos nyugalmat és jólétet élvezett. A mohácsi vész után a török János királynak hagyta az országot, aki a Tiszántúlt is haláláig (1540) tulajdonolta. 1540-től azonban Ferdinánd elkezdte a területen a felségjog gyakorlását, s a gyulai vár parancsnoksága útján. 1552-ben Gyula elesett, s a törökök elfoglalták egész Csongrád vármegyét is.

A lakosok a 17. században folyamatosan bővítették határukat. Az új földesurak többnyire évi bérért átadták birtokaikat használatra. 1690-ben Thököly katonái sarcolták a várost, majd elhajtották a lakosság szarvasmarháit. 1693-ban tatár-török csapatok özönlötték el Magyarország déli részét, amelynek áldozatul esett a város is. 1699-ben a városba visszatelepülő lakosok egy része Szabadszállásról tért vissza. A Rákóczi-szabadságharc után a város a Károlyi család birtokába került.

A többnyire kálvinista lakosú város a Károlyiak alatt viszonylagos vallásszabadságot élvezett, és a jobbágyok főleg állattenyésztésből éltek. Az állatok értékesítése azonban sokszor nehézségbe ütközött. A század közepén néhány jobbágy a juhait Vácig hajtotta eladni, de az eladásuk még így sem sikerült. 1870-ben készült el a Békéscsaba, Szeged és azon keresztül Szabadka felé a vasúti kapcsolat. 1873-ban törvényhatósági jogú város lett. Ebben az időben indult igazán fejlődésnek. 1890-ben az ország negyedik legnépesebb városa volt.

Az első világháborút követően a város előbb francia, majd román megszállás alá került, ekkor a város nagy károkat szenvedett. Először Bródy Sándor nevezte Hódmezővásárhelyt Paraszt Párizsnak 1909-ben. A századfordulótól folyamatos volt az elvándorlás, ami a város népességének csökkenését okozta. A holokauszt idején Hódmezővásárhely az ország egyetlen olyan városa volt, ahol a kormányzati utasítás ellenére sem hozott létre gettót a városi hatóság.

1950-től 1961-ig Csongrád vármegye székhelye volt. 1997-ben a magyar városok közül elsőként Hódmezővásárhely kapta meg az Európa-díj Becsületzászlaját. A város a környező településekkel (Mártély, Mindszent, Szegvár, Székkutas) létrehozta a „Vásárhely és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulást”, mely elsősorban a települések idegenforgalmi kínálatának fejlesztését célozza.