Zámori Hírek hirdetés

Pusztazámor. A lösszel borított terület első lakói a falu északkeleti részén kb. 3000 évvel ezelőtt telepedtek meg. Római hadiút húzódott a falutól délre, amit a múlt században feltárt két gazdag római sír is bizonyít.

A Zámori-patak völgye már az Árpád-kor kezdetétől magyarlakta terület volt. Királyi birtok, mely gyakran szerepel királyi adományként. A Zamor név valószínűleg személynévből keletkezett. A XI–XV. század sok oklevelében megjelenő Zumur (Zamor, Zamur) nemesi család „Árpád fejedelem egyik mondai őse” (Szentpéteri Imre az árpád-kori gestáról). A Puszta-előtag a török hódoltság alatti elnéptelenedéssel, elpusztásodással kapcsolatos.

Zámor település első írott említése 1046-ból származik. A legenda szerint itt fogta el és vakíttatta meg a Szent István trónját követő I. (Orseolo) Péter királyt Vazul fia, András herceg követe. A XIV. századi Képes Krónikában Kálti Márk Zamur falváról ír, amikor Péter elfogatását és halálra kínzását meséli el. A Zumur név ekkor már a birtokos családot jelöli, akinek tulajdonában állt a mai települések közül: Szomor, Zámoly, Pusztazámor.

Zámor középkori történelméről adománylevelekből, birtokperek dokumentumaiból értesülhetünk. 1279-től nyomon követhető a falu birtoklása az ősi Zumur családtól Korláth Mihályig, aki 1556-ban Huszt várának megvédéséért királyi adományként kapta.

A török hódítás alatt lett Zámor „puszta”, mivel a község szinte elnéptelenedett. A faluban csak egy-két család maradt hírmondónak. A XVIII. században két Korláth-testvér: István és Farkas a zámori birtok tulajdonosa. 1755-ben a Mentlerek házassággal kerültek a Korláth családba, majd később a Barcza család hasonló módon birtokolta a falut az 1945. évi földosztásig. A család örökösei Pozsony vármegyei, csallóközi, Trencsén vármegyei birtokosok voltak és így az 1700-as években főleg lakóhelyükről telepítettek zselléreket Zámorra. A falu lakossága folyamatosan nőtt magyar, szlovák és német betelepülőkkel.

1758-ban Mentler Mihály nagyszombati főbíró a XIII. századból fennmaradt román kori templomrom maradványainak felhasználásával megépíttette a zámorhegyi remetekápolnát, amelyet 1818-ig használtak, majd 1945-ig plébániatemplomként szolgált. A Korláth-Mentler család egy egyszerű építésű kúriában lakott a Zámori pataktól délre. A Mentler család leányági örököse Barcza Károly a XIX. század második felében új kastélyt építtetett klasszicista stílusban; a két kastély közti patakvölgy kertjét pedig arborétummá fejlesztette.

Az 1900-as évek során a község hol önálló volt, hol Sóskúthoz vagy Gyúróhoz csatolták közigazgatási egységként.

A második világháború alatt Tolbuchin marsall főhadiszállása volt a Koroda-ház, melyben ma a Polgármesteri Hivatal működik. Innen irányították a Budapestet ostromló csapatokat.

A háború után a szerep nélküli községként Sóskúthoz csatolták és 1951-ben Fejér megyétől Pest megyéhez került. A zámorhegyi remeteség rommá vált, a községháza bezárt, a kultúrház megroggyant, a kastély először szükséglakásoknak, később 1953-ban templomnak adott otthont, majd az 1960-as évek elején iskolaként szolgált.

1969-ben Sóskúttal közös Tanács alakult, mely a tanácstörvény módosítása után 1985-től külön háromtagú zámori elöljáróság közbeiktatásával irányította a község ügyes-bajos dolgait. 1977–78-ban a faluban megvalósult a vezetékes ivóvízellátás. A rendszerváltás után a település fejlődésnek indult, a mellékutak is aszfalt burkolatot kaptak, valamint a 2000-es évek elején új iskolaépület létesült a faluban.