A mai Józsefváros területe Pest egykori városfalán kívülre esett, így a 18. században itt még leginkább kertek, szántók és majorok helyezkedtek el (1766-ban a pesti tanács a külvárost két részre osztotta, kerületünk az Alsó-Külváros része volt). 1711 tavaszán Pest város tanácsa – a pestisjárvány megszüntetése érdekében –kápolna építését határozta el. A pestisbarakkok közelében épült Rókus kápolna 1717-re készült el (1740-ben kibővítették), jelenleg a kerület legrégebbi műemléképülete. Az első házak a Hatvani és a Kecskeméti városkapunál épültek fel 1725 körül, de a kialakuló városrész magja a mai Horváth Mihály tér körül jött létre, Pest városának Pacsirtamező dűlőjében.

Az 1740-es évek végétől megkezdődött a kertövezet beépítése is az Országút (ma Múzeum körút) mentén, majd a József és Népszínház utca között is. A korai betelepülők között találunk németeket, szlovákokat, szerbeket és magyarokat is, amelyről a korabeli utcanevek is tanúskodnak. 1777-ben Mária Terézia engedélyével a városrészt – József trónörökösről (a későbbi II. József), illetve Szent Józsefről, az ebben az évben alapított plébánia védőszentjéről – Józsefvárosnak nevezték el.

Ebben az időben a Népszínház utca vonalán túli részen tartották a pesti állatvásárokat (1785-ben a Belváros mellől helyzeték át ide). A szántók, valamint majorok felparcellázásával párhuzamosan a beépített területrész és a házak száma fokozatosan nőtt, azonban az 1838-as pesti árvíz a kerületben található vályogból készült épületek jelentős részét elpusztította. Pest város tanácsának határozata szerint ezután már csak téglából és kőből építhettek házakat, illetve kötelező volt az épületek alápincézése.

Már a 19. században a Múzeum körút közelében paloták épültek, az arisztokraták és polgárok otthonaiban élénk kulturális élet folyt. Ezzel szemben Külső-Józsefváros inkább falusias képet mutatott, errefelé általában földszintes házakat találhattunk kertekkel, istállókkal. Az 1870-es években a fő foglalkozás még a földművelés, kertészet és állattenyésztés volt. A lakosság jelentős része cselédként, háziszolgaként, esetleg egyéb személyes szolgálat útján kereste kenyerét, illetve számottevő volt a kisiparból élők csoportja.

Az 1872. évi XXXVI. törvénycikk Buda és Pest szabad királyi fővárosokat, valamint Ó-Buda mezővárost és a Margit-szigetet Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesítette. 1873-tól a fővárost tíz kerületre osztották, Józsefváros – a főváros VIII. kerületeként – a Múzeum körút, a Rákóczi út, a Fiumei út és az Üllői út által határolt területet fedte le. 

Az 1870-es évek elejétől jelentős lakás- és bérházépítkezés vette kezdetét Józsefvárosban, amely az 1873-as gazdasági válság hatására megtorpant, azonban a század utolsó éveiben ismét lendületet vett. Elindultak az első villamosok, amelyek a század végére felváltották a lóvasúti közlekedést. Az 1910-es évekre a kerület utcáinak jelentős részét kikövezték, a vízvezeték- és csatornahálózatot tovább bővítették, megkezdődött az elektromos árammal történő közvilágítás és a lakások villanyvilágításának kialakítása.

Már az 1800-as évek végére a József körút egyfajta választóvonalként szolgált. A Mágnásnegyed arisztokratái és jómódú polgárai palotákban, illetve tágas lakásokban laktak, míg a külsőbb részeken a kisiparos és munkás rétegek inkább falusias, földszintes, komfort nélküli házakban, valamint pincelakásokban éltek. Az 1910-es években a fejlődés megtorpant, jóllehet közületi- és magánlakásépítkezési- tervek voltak, azonban ezek jobbára a háború és a gazdasági válság miatt nem valósultak meg.

A második világháborúban csak 39 ház pusztult el teljesen, azonban az épületek 90 %-a megsérült, sok lakás pedig lakhatatlanná vált. 1950. január 1-től a VIII. kerület határai módosultak, kitolódtak a Hungária és a Könyves Kálmán körútig, ezzel területe 334 hektárról 679 hektárra nőtt. Újjáépítéskor elsősorban a romos házakat tették lakhatóvá, ezért 1950-ig még jóformán az üres, romos telkek sem épültek be kerületünkben, majd az 1970-es évekig jobbára csak a foghíjak beépítése valósult meg. 

A közlekedési hálózat – részben az 1970-es években megnyitott metróvonalaknak köszönhetően – jelentősen bővült. A kerületben az 1990-es évek végétől kezdtek megélénkülni a fejlesztési beruházások, de komplex, városrész méretű városmegújítás csak a 2000-től induló Corvin-Szigony (későbbiekben Sétány) Projekt volt, amely jelentősen befolyásolta az érintett terület arculatát.