járási-önkormányzati lapok

Gödöllőt 1349-ben említik először I. Lajos egyik adománylevelében. A település neve Gudulleu, Gudullur, Gödöle, Gedellő alakban fordul elő a korai oklevelekben, 1868-ban nyerte el hivatalosan a Gödöllő elnevezést. A török hódoltság idején teljesen elpusztult, később újra benépesült.

Hamvay Ferenc volt az első földesúr, aki Gödöllőn is lakott a központban 1662-ben fölépített kúriájában, amely 1978 óta a Városi Múzeumnak és a Városi Mozinak ad helyet. A 18. században földesura, a labanc Habsburg tisztviselő magyarbarátnak nem mondható  Grassalkovich Antal birtokai központjává tette a települést. Ő építtette a kastélyt a református templom felhasználásával. A mai város műemlékeinek jó része Grassalkovich korából származik. 

1763-ban mezőváros lett. Vásárai és földrajzi fekvése okán központja volt a környéknek, átmenő terület az Alföld és a Felvidék között. 1841-ben a Grassalkovich család kihalt, így a Viczay család örökölte a birtokokat, rövid idő múlva már a Sina családot találjuk a település földesuraként, végül egy belga bank tulajdonába került.

Az 1848-as szabadságharc idején a kastély Windisch-Grätz szálláshelye volt, majd az isaszegi csata után Kossuth Lajos főhadiszállása. Kossuth itt fogalmazta a Függetlenségi Nyilatkozatot.

A kiegyezés után a magyar állam visszavásárolta az uradalmat a tulajdonos belga banktól, és koronázási ajándékként állandó használatra felajánlották az éppen uralkodó család számára, mely akkor éppen I. Ferenc József és Erzsébet királyné („Sisi”) volt. A kastély a királyi család egyik kedvenc nyaralóhelyévé vált, több nyarat is itt töltöttek el, Erzsébet királynénak pedig állítólag kedvenc nyaralóhelye volt.

A kiemelt királyi figyelem gyors fejlődést biztosított. 1867-ben adták át a Budapest–Sátoraljaújhely-vasútvonalat, így a család tagjai különvonatokon utazhattak ide. 1884-ben pedig nagyközség lett. 1911  óta Gödöllőt HÉV vasútvonal is összeköti Budapesttel.

A századfordulót követően a város kulturális életét a mai Haraszt városrészben 1901-1921 között működő Gödöllői Művésztelep élénkítette. Az első világháború végén IV. Károly király itt értesült az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásáról. 1919-ben Stromfeld Aurél – a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének  vezérkari főnöke – a kastélyban rendezte be főhadiszállását. A két világháború közt a település Horthy Miklós rezidenciája. 1933-ban a Táncsics Mihály út és a Semmelweis Ignác közötti területen rendezték a fiú, 1939-ben pedig a lány cserkészek világtalálkozóját, a dzsemborit.

Miután 1944. december 12-én a várost elfoglalták a szovjet csapatok, az épületben és környékén 1945 januárjában 30 000 férőhelyes szovjet fogolytábor létesült, ahol a márciusi táborbezárásig becslések szerint mintegy 50 000 magyar és német katona, ill. civil raboskodott. Gödöllőn hatósági internáló- és munkatábor 1945-1949 között működött. 

A második világháború után mezőgazdasági központtá fejlődött. A Grassalkovich-kastély egy része szovjet laktanya lett, másik részébe a Fővárosi Tanács Szociális Otthonát költöztették. 1965-ben hozzácsatolták Máriabesnyőt, így Gödöllő 1966. január 1. óta város. A 2011-es magyar EU elnökség idején az informális miniszteri értekezletek többségét a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezték.

Területét már az őskőkor óta lakják. Nevét 1266-ban említette először oklevél Kalanguerusy (Kalánkőröse) néven, ekkor a Bor-kalán nemzetség erdeje volt, majd egy 1276-os pápai megerősítésben Qenrus, Keurus          néven említették, ekkor már, mint falu szerepelt. A város és környéke a Bár–Kalán nemzetséghez tartozott a honfoglalás után. A tatárjárás a Nagykőrös határában lévő kis falvak nagy részét elpusztította.

Először egy 1266-ban IV. Béla király által kiadott oklevélben említik nevét, amelyet a kőrisfáról kapta, címerében is ez látható. I. Lajos királytól kapott mezővárosi rangot. 1307-ben Károly Róbert király is tartózkodott a városban.

A török uralom alatt khász város volt (közigazgatási egység, amelynek évi jövedelme 100.000 akcsé fölött volt), aminek köszönhetően a török pusztítások elkerülték. A reformáció igen hamar eljutott ide. Ekkor alapították református gimnáziumát. Nagykőrös a 18. sz-ban                     viszonylagos autonómiát élvezett, az 1820-as években a mezőváros megváltotta magát földesuraitól, szabadalmas mezőváros lett.

Az 1848-as szabadságharc alatt Kossuth toborzókörútján ide is ellátogatott. A forradalom után élte Nagykőrös a virágkorát, mikor is több akadémikus is a gimnáziumban tanított, köztük Arany János. 1853-ban Pest és Nagykőrös között megindult a vasúti közlekedés.

1860. december 2-án véres népzavargás tört ki a településen. Hatszáz nagykőrösi megrohamozta a pénzügyőrségi kaszárnyát, betörte az ajtókat és ablakokat, megverte a pénzügyőröket, leszedte a császári sasokat a hivatali épületekről és beverte a helyben lakó zsidók ablakait. A lázongást a dohányárusítás szabályainak betartatása váltotta ki, a pénzügyőrök tiltott dohányárusításért két embert letartóztattak. A dohány ti. jövedéki termék volt, a dohánytermelők nem árusíthatták szabadon a piacokon a dohányleveleket.

1861.január 5-én a városháza előtti téren összegyűlt nép megrohamozta városházát és követelték a fináncok kiadatását. A városháza egyik szobájába beszorított pénzügyőröket az időközben megérkező katonaság szabadította ki. Suhancok és gyerekek fagyos hódarabokkal és lótrágyával dobálták az elvonulókat, az egyikük pedig leköpte a vezénylő katonatisztet. A tiszt erre felbőszült és kiadta a tűzparancsot. A nap végére több halott és sebesült maradt a városban.

1897-ben a vasút melletti telephelyen megalakult a Gschwindt-féle szeszfőzde. Ebből nőtt ki a 20. század folyamán a város legjelentősebb ipari létesítménye, a 111 évig fennállt Nagykőrösi Konzervgyár. A második világháború pusztításai megkímélték a várost és épületeit. 1985-ben adták át az autóbusz-állomást. 2015-ben fölvetődött, hogy a város megyét vált, de 2016-ban lemondtak erről a tervről. 2022 decemberében a közigazgatási terület alapján Magyarország 21. legnagyobb települése.