Tiszalök város Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Tiszavasvári járásban található. Tiszalök nevét 1325-ben említik először az oklevelek Loktelek néven, az 1332–37. évi pápai tizedlajstromban viszont már Luk alakban írták, 1450-ben pedig a leleszi országos levéltár oklevelében már Lök néven találjuk.

A településnek a 15. században (amelynek első felében Zemplén vármegyéhez tartozott) több birtokosa is volt: így 1405-ben a Dobay, 1417-ben az Ibrányi és a Jonhos, 1414-ben a Lónyai, 1429-ben a Székely, 1435-ben a Kállay, 1446-ban a Sztritey, 1449-ben a Várday és a ruszkai Dobó családok voltak birtokosai. 1452-ben a település birtokosa az ónodi Czudar, majd a sárvány Újfalusi, eszlári és pinczi Jonhos család. 

Egy 1469-ből származó, a Kállay család levéltárában őrzött oklevél pedig Nagy- és Kis-Lök néven írta nevét. A 18. század második és a 19. század első felében a település birtokosaként a Kállay, a Patay, az Ónody és a Vay családokat találjuk. A 20. század elején gróf Dessewffy Miklós, báró Vay Arnold, báró Vay Miklós, Korniss Ferenc és Szomjas Gusztáv volt birtokosa.

1849-ben az orosz sereg gyújtotta fel és rabolta ki a települést, 1855-ben, 1876-ban és 1888-ban pedig árvíz pusztított Tiszalökön. Az 1900-as évek elején a településhez tartozott Hajnalos, Lajostanya, Miklósműve, Képhalma, Kisfás- és Nagyfás-tanya, valamint Rázom puszta is.

1951-53 között az ÁVH internálótábort működtetett itt. A tábor rabállományát többségében a szovjetunióbeli hadifogságból visszatérő magyarországi „népi németek” (Volksdeutsch, úgynevezett svábok) adták, akik a Waffen SS-ben szolgáltak. A rabok főleg a vízerőmű építkezésén dolgoztak.

A lakosság környezetszépítő munkájának eredményeképp elnyerte a megye legszebb települése pályázatot.

1893-ban a közigazgatást átszervezték, így Tiszalök elvesztette mezővárosi rangját. Majd a városi rangot 1992. március 6-án nyerte vissza, amelyet Göncz Árpád véglegesített Tiszalökön.

A tiszalöki vízlépcső a Tisza szabályozásának során megépített első jelentős méretű műtárgy. Építésének terve már 1863-ban megfogalmazódott. A vízlépcső 1954-ben, a hajózsilip 1958-ban készült el. A kiviteli tervekkel megegyezően egyszerre készült el építészetileg mind a duzzasztómű, mind a villamos energia termelésére alkalmas vízerőmű. 

A Keleti-főcsatorna a duzzasztóműből kapja a vizét. Ez a vízerőmű abban a korban az ország legnagyobb vízenergiát hasznosító turbináinak biztosított üzemeltetési körülményeket, tette lehetővé elkészülte után a duzzasztás révén rendelkezésre álló vízenergia hasznosítását villamos energia termelésére. A vízügyi létesítmények elkészültét követően csak két évvel később kezdte el Tiszalökön az első blokk az energia termelését. A vízerőművet 1959-ben helyezték üzembe.

Tiszavasvári város Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Tiszavasvári járás központja. Mai nevét 1952-ben kapta Vasvári Pálra emlékezve, de tulajdonképpen 1950-ben jött létre 

Bűdszentmihály és Tiszabűd egyesítésével. A két település már korábban, 1941 és 1946 között is egyesítve volt Bűdszentmihály néven.

Bűd a tatárjárás idején elpusztult, majd később újra települt falu a 16. század végén ismét lakatlanná vált jó félszáz évig, majd örmény kereskedők (Dogály János és Konstantin) görögkatolikus kárpát-ukrán telepesekkel telepítették be. Ez időben a Taktaközből református magyarok is jöttek ide.

Szentmihály 1440 táján született: Báthori András Bűd határában önálló települést hozott létre és bűdi jobbágyokkal népesítette be. 1550 körül jeles település volt, közel félezer ember élt itt.

A 17. század első harmadában az új birtokos – Lónyay család – hajdúkat telepített ide, akik a bíráskodás terén kiváltságokat kaptak. A 17. század második felében lakatlan volt, majd 1700 körül ismét hajdúk éltek itt, akik szerződéses viszonyban voltak a földesúrral, s a szabad mezővárosi jogállást 1848-ig megőrizte a település. 1771-től 1945-ig Dessewffy-birtok volt.

A két szomszédos község (ekkor már Bűdszentmihály és Tiszabűd) közigazgatási egyesítése nem volt zökkenőmentes. Először 1941-ben egyesültek Bűdszentmihály néven, de a tiszabűdiek nem akarták elfogadni önállóságuk elvesztését. 1946-ban sikerült is visszanyerni községi önállóságukat, de 1950-ben újra Bűdszentmihály néven hozták egybe a két községet.

Tiszabűd legalább a község nevében akarta jelezni egykori önállóságát. Ennek eredménye lett végül az új elnevezés 1952-től: Tiszavasvári, amelyet Vasvári Pál és a Tisza nevéből képeztek. Tiszavasvári  1986. január 1. óta város.

Nevezetességei: Vasvári Pál Múzeum – Dessewffy-kastély (klasszicista, 19. század első fele) – Kornis-kastély (Dogály-kúria) – Római katolikus templom (Szent Eleonóra-harang) – Tiszavasvári strandfürdő, mely nagyon híres, s népszerű volt a 80-90-es években a város határában található gyógyvíz forrás miatt, mely közelébe a strand épült – A településen halad át a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok vagy más néven Ördögárok nyomvonala – Városháza, Bán Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar építész tervei alapján készült el 1987-1989 között.