Zalaegerszeg. A település első írásos említése 1247-ből való, egy a veszprémi káptalan által kiadott oklevélben Egurscugként, 1293-ban pedig már Egerszeg néven. 1266-ban IV. Béla a veszprémi káptalannak adta a területet, így Egerszeg először egyházi birtok lett. A 14. század során Egerszeg a környék legnagyobb települése volt, a legtöbb adót fizette.

1368 és 1389 között rövid időre a király tulajdonát képezte, majd Luxemburgi Zsigmond a Kanizsaiaknak adományozta, akik azonban azt elcserélték Szepetnek községért a veszprémi püspökkel. Így Zalaegerszeg egészen 1848-ig egyházi birtok maradt. A település határainak kijelölése 1381-ben történt, ekkor a mérete mintegy kétszerese volt a környező településekének.

1421-et követően a település mezővárosi kiváltságokat kapott, egy összegben tartozott a földesúrnak adót fizetni, részleges önbíráskodása lett. Ezek a különleges jogok gyorsan gyarapították a lakosság számát, mivel a környező településekről megindult a bevándorlás. A 16. században már a legtöbb megyegyűlés itt zajlott.

1568-ban indult meg a város erődítése a török támadás visszaverése érdekében. A településen vár épült, amelyet elsősorban a környező mocsarak védtek. Az első sikertelen támadás a város ellen az 1570-es évek végén indult. Kanizsa 1600-as elestét követően megnőtt Egerszeg szerepe: a török ellen felépült sok apró zalai végvár irányítását innen szervezték. Végül 1664-ben rövid időre a vár is török kézre került. A törökök mellett a városban többször is pusztított pestisjárvány.

Zalaegerszeg mai fogalommal élve megyeszékhellyé válása a 18. századra tehető. Ez idő tájt a megyegyűlések mintegy 75%-át itt tartották. A megyeháza (ma a Zalaegerszegi Törvényszék épülete) 1730 és 1732 közötti megépítése egyértelműsítette a város közigazgatási központi jellegét. 1826. július 18-án és július 29-én óriási tűzvész volt a városban, a zsúpos és oromtetős házak szinte egy pillanat alatt leégtek. Még ebben az évben Póka Antal mérnök tervei alapján már tégla- és kőházakból építették újra a maival megegyező szerkezetű belvárost.

A szabadságharcban a város 1848. december 31-ei megszállását követően nagyobb megmozdulás nem történt. A város számára leginkább az a szerepe jutott, hogy a közgyűlések és majd a szabadságharc kitörése után a vármegyei állandó bizottmány ott székelt és onnan irányította a forradalmi ügyeket. 

Az 1870-ben hozott községi törvény alapján megszűnt a mezővárosi jogállás, és a volt mezővárosoknak választaniuk kellett a nagyközségi és a rendezett tanácsú városi szervezet között, a nagyközségi szervezetet választották. A nagyközség 15 évvel később kérelmezték a várossá alakulást, amit a miniszter azonnal jóváhagyott, és 1885. május 13-án Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá alakult. 1887-ben a településhez csatolták a kereskedelmi szempontból fontos Olát.

1890. október 19-én az Ukk–Csáktornyavasútvonal megépítése befejeződött és ezzel a város bekapcsolódott az országos vasúthálózatba. Az akkori polgármester alapította meg a Városszépítő Egyesületet, próbálta a századelő kívánalmainak megfelelően modernizálni Zalaegerszeget. 1919. október 1-jénZalaegerszegre, a Mária Magdolna-templomba Pehm (Mindszenty) József (1892–1975) kapott plébánosi kinevezést.

Az 1920-as évek során ismét kisebb fellendülés volt tapasztalható a város életében. Az akkori polgármester városi bérház és a kislakások építésével enyhítette a lakásínséget. A második világháború nem okozott jelentős károkat a városban, igaz, a vasútállomás egy bombatalálat következtében leégett. A város német megszállásának végül az 1945. március 28-án érkező Vörös Hadsereg vetett véget.

Az 1950-es években az óriási ipari beruházásoknak nagy munkaerőigénye volt, amelyet elsősorban a környékbeli falvakból elégítettek ki. Rövid idő alatt tömegessé vált a környező falvakból naponta történő ingázás, mivel a városban ekkor szinte nem lehetett lakáshoz jutni.