Kazincbarcika Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadik legnagyobb városa – Dunaújvároshoz hasonlóan – mai formájában nem tekint vissza hosszú múltra, ugyanakkor területe, pont mint mondjuk Komlóé, évszázadok óta lakott. Mint a neve is mutatja, több település összeolvadásából jött létre. Sajókazincot 1240-ben említették először Kazincz néven. Ekkor a Rátót nemzetséghez tartozó Kazai Kakas család birtoka volt.

A 19. századig agrárjellegű település volt, majd 1850-ben szenet találtak, amelynek kibányászása 1890-ben indult el, ettől kezdve az iparra helyeződött a hangsúly. Barcika Alsó- és Felsőbarcika összeolvadásából jött létre, és bár itt is nyitottak bányát a 19. század végén, itt az ipari jelleg mindvégig másodlagos maradt a mezőgazdaság mellett. Az 1920-as évek elején azonban erőmű épült, mely egész Dél-Borsodot ellátta árammal, így Barcika is vonzani kezdte a munkaerőt.

Kazincbarcika leghíresebb szülötte a Szózat megzenésítésével (1843) vonult be a magyar történelembe, (Galambos Benjámin/Egressy Béni) mindössze 37 éves életútjába rengeteg minden belefért. Tanult Itáliában, volt énekes és szövegíró is. Ő készítette például Erkel Ferenc Hunyadi László c. operájának szövegkönyvét, és Katona József Bánk bán-jából készült szövegkönyv is Egressy munkája volt. Emellett harcolt az 1848/49-es szabadságharcban – a kápolnai csatában súlyosan meg is sebesült. A legtovább kitartó erődben Egressy volt a zenekar vezetője, de az ostrom alatt is komponált, ekkor írta például a Klapka-indulót. Pesten hunyt el, 1851-ben.

A második világháborúban mind az erőmű, mind a szénbányák súlyos károkat szenvedtek, de hamar sikerült újraindítani a termelést, sőt a községek rövidesen fejlődni kezdtek, a két település egyre nagyobb jelentőségre tett szert és még inkább növekedésnek indult. 1947-ben hivatalosan is összevonták őket, egyelőre Sajókazinc néven, majd a kialakult nagyközség 1948-ban felvette a Kazincbarcika nevet. 

A mai modern városközpont az 1950-es évek elejétől épült ki. A város építésében rabok – főleg feketézők, vagy a beszolgáltatást nem teljesítők – is részt vettek: az első épülettömb, az 1951-ben elkészült „C”, szögesdróttal körülkerítve 1953 végéig a munkatáborban dolgozók szállásául szolgált, és azt csak 1955-ben vehették birtokba a város „civil” lakói.

1954-ben városi rangot kapott, ugyanebben az évben a bővülő település magába olvasztotta Berente községet. Ekkor már 11 000 embernél is több lakosa lett. Az első vegyi üzem, az Imperiál Vegyészeti Művek Rt. 1921-ben kezdte meg a termelést (szénlepárlást) Berentén. 1954-ben jött létre a Borsodi Vegyi Kombinát, Kazincbarcika legnagyobb üzeme, amely a foglalkoztatottak számát tekintve sokáig az ország 6. legnagyobb vállalata volt.

Az 1960-as években Kazincbarcika tovább fejlődött, a Borsodi Vegyi Kombinát vonzotta a munkaerőt és aktívan részt vett a város fejlesztésében. A helyzet az 1970-es évek közepétől folyamatosan romlott: s a rendszerváltás éveiben ez csak fokozódott. A Borsodi Szénbányák Rt. végül 2004 elején szüntette be működését.  

A munkanélküliség jelentős méreteket öltött. A kilencvenes évek közepétől, úgy tűnik, a város a legnehezebb időket már maga mögött tudta és lassan újra fejlődésnek indulhatott. 1991 óta BorsodChem Rt. néven működik, tevékenységi köre műanyagalapanyag-gyártás és -feldolgozás, izocianát-gyártás. 1999-ben Berente levált a városról és önálló községgé alakult.

Rendszeresen súlyos károkat okoztak a Sajón levonuló árhullámok, amelyek az amúgy is magasan álló talajvízzel együtt teljes városrészeket veszélyeztettek. A legkomolyabb árvíz 1974 októberében volt.